Utóbbi bejegyzések
Már párszor meg akartam nézni, de valahogy sose jött össze – tegnap reggel valamiért eszembe jutott, hogy mintha olvastam volna, hogy a hónap utolsó szombatján az Animax műsorra tűzi, és igazam is lett. Egyébként lehet szidni az Animaxet, de az ilyen ~egész estés~ animékért szerintem jár nekik a respect, főleg, hogy reklámokkal se szakítják meg, ami manapság egész egyedi élményt tud nyújtani a TV előtt (hacsak valaki nem a közszolgálati csatornákat nézi nagyrészt, esetleg az HBO-t). Szóval ezért le a kalappal, még ha szinkronizáltak is a cuccok.
Tehát párszor már eljutottam addig, hogy ezt bizony meg kéne nézni. Elsősorban persze, mert azért a Ghost in the Shell után szerintem mindenki kíváncsi a mester, 押井守 újabb alkotására – legalábbis, aki látta az említett mesterműve(ke)t, az mindenképp; aki pedig nem (az nagyon sürgősen pótolja!), az azért, mert többnyire hallomásból ő is tudja, hogy igenis kultklasszikus, és a készítője mindenképp figyelmet érdemel. Másrészt pedig azért, mert olvastam is róla, és az alapján is érdekesnek ígérkezett, az alapok miatt is és a grafika miatt is. Nos, azt hiszem, mindkettőt egy meglehetősen érdekes…kettőség jellemzi.
Ami az alapokat és a történetet illeti… Hm, ahogy rámutattak, tulajdonképpen egy ötrészes könyvsorozatból készült az anime – tehát nyilván vannak benne lyukak, két órába akkor se lehetne annyit belesűríteni, ha ötször pörgősebb/akciódúsabb lenne a film…és ezzel el is árultam az egyik fő jellemzőjét. Nevezetesen, hogy elképesztően lassú folyású, ráérős a történetvezetés – nem mondom, hogy vontatott lenne, azt valahogy nem éreztem, de ha EKG-ra lehetne kötni, lehet, hogy halottnak hinnénk. (Vagyis álmosan-fáradtan ne üljünk le megnézni. 
) És a ráérős, nyugis sztorizás ellenére valahogy mégis nyugtalanító, nyomasztó hatást keltett, amolyan “valami nincs itt rendben…” érzésem volt tőle. Erre azt hiszem rájátszott a látvány is: a számítógéppel renderelt, égi jelenetek, repülőgépek egyenesen ordítanak a (full)HD-ért, miközben a földi képek, a karakterek “mosottsága”, már-már “kétdimenzióssága” mintha egy nagyon régi, raktárból porosan előkerült filmről árulkodna. Egyszerűen furcsa.
“Töltelékből” itt messze nincs annyi, amennyi a fentebb említett klasszikusban, és az a kevés sincs annyira (…jóformán egyáltalán nincs) a szánkba rágva…aki viszont azt hiszi, hogy ez jó és ettől könnyebben emészhető az egész mű, az nagyot téved. Alighanem (nem vagyok benne biztos) pont abból adódik a székben/fotelben/kanapén fészkelődés jó része, hogy gyakorlatilag nem lehet tudni, mi (és miért és hogyan) folyik az animében, pedig folyik, mert cselekmény van és le is lehet írni (eltekintek tőle, nem akarok spoilerezni). A “kulcsok” is csak a vége felé bukkannak elő, de többet akkor se csinálnak – gyakorlatilag a néző felveheti őket, és annyi. Ajtókat nyitni, vagy egyáltalán megmutatni, nem fognak, az a fantáziánkra van bízva. Mellesleg a karakterek se sokat segítenek: nem tudunk róluk semmit (de TÉNYLEG semmit), az a kevés pedig, ami menetközben kiderül, hát…mindehhez még hozzá lehet venni a “most akkor ez gyerek vagy felnőtt?” dilemmát is, ami minimum tudat alatt szintén egészen biztosan zavaró.
Amíg a Ghost in the Shellnek minden egyes epizódjában annyi utalást/célzást kaptunk a legkülönfélébb kérdésekre/problémákra, olyan témakörökben, mint szociológia, pszichológia, egzisztencia, stb, hogy meg lehetett őrülni tőlük, annyira elfedték magát a történetet, addig az Égenjárókból ez a jelenség valahogy hiányzik: a problémák, dilemmák nemigen vannak jelen – ha mégis, akkor is nagyon mélyen, és senki nem törődik velük. Csak alkalmanként, egy-egy foghegyről odavetett megjegyzés az, amiből talán sejteni lehet, hogy bizony erősen kifordult alternatív világgal van dolgunk… A szereplők pedig ugyanilyenek: a GitS-ben szándékosan, nagyon élesen éreztették velünk, hogy egyes karakterek mennyire bonyolultak, mennyire hatalmasak, mennyire sokat tudnak – és idegesítő volt, mert ennek ellenére szinte sose lett “kibontva” semmi (illetve csak a vége felé, a kötelező ~Poirot mindent megmagyaráz~ jelenetekben). Itt mintha inkább egy-egy lyuk lenne mindenki – és az égvilágon senkit nem érdekel a dolog, még a titokzatos körülmények között nem jelenlevő (szándékos a szóhasználat) előző pilóta története se igazán izgatja a főszereplőt, egyáltalán nem mozgat meg minden követ, hogy kiderítse, csak úgy alkalomadtán, mint akinek nincs jobb dolga/témája, kérdez rá…
Nem tudom. MAL-en végül 9esre értékeltem, és meg se fordul a fejemben, hogy lehúzzam. Mert az összes furcsaság, az összes nyugtalanító tényező ellenére egyszer se éreztem úgy, hogy el kéne kapcsolnom, mert csak egy unalmas szar. Sőt. Még csak a lassúsága se idegesített, pedig attól általában ki szoktam akadni. Úgyhogy…igen, nem igazán sikerül normálisan szavakba önteni se a véleményemet – asszem, maga az anime is ilyen. Nézze meg, akit érdekel, és döntse el, hogy tetszik neki. …ha tudja.
November 7, Budapest
Július 11 után eljött november 7edike is…hm. Fél11kor kaja, aztán kis punnyadás, és olyan negyedháromkor elindultam egy Bombával a kezemben. Asszem vmikor fél négy körül értem az Arénához, teljesen jókor az early entryhez, mert ott még alig voltak – ellentétben a többi kapuval, ahol azért már kicsivel többen várakoztak. Persze mikor megérkeztem, rögtön láttam olyanokat is, akiket pedig inkább nem akartam volna, de azt hiszem, az ilyenek elkerülhetetlenek lesznek hasonló jellegű eseményeken. Na, mindegy. Nagyjából 6 óra körül kezdtek el beengedni minket, addigra én magamba döntöttem egy Powerade-et is – amiért a piákat emlegetem az az, hogy ennyivel végig is bírtam az egészet, ami meglepő volt; vizet ugyanis itt nem osztogatott senki (amire pedig számítottak páran a sorbanállás közbeni beszélgetések alapján, én meg nem akartam lehűteni őket, hogy Mo-on ez annyira nem számít normális dolognak xD). Többiek amúgy még kb fél órát vártak odakint. Mi addigra megkaptuk az ajándékunkat is – gagás táska, amibe ráadásul just dance-es napszemüveget is rejtettek, amit csak a show után vettem észre. Még jó, hogy nem akartam venni olyat a pultnál =D ahol egyébként többnyire egész normális (tudom, relatív) árak voltak…mondjuk, nem tudom, hogy az iPhone-tokokat milyen árban mérik úgy egyáltalán, tehát fogalmam sincs, hogy egy “exkluzív” műnyagdarab 6 ezresért normálisnak számít-e (idézőjeles, mert nem monster ball-os, csak telephone-os, amit viszont a neten meg lehet rendelni). Vicces volt egyébként: biztonsági őr még a kinti kapunál megafonba szövegelt, és kért minket, hogy ne rohanjunk, mert felesleges, mert tényleg mi mehetünk be legelőször és bőven lesz helyünk elöl, mert nagy a színpad. …elhisszük, bácsi, de azért a keménymagtól ilyet kérni, hogy ne fusson, mikor végre átpasszírozta magát a kapunk, hát izé, az akkor is szürreális. xD
Odabent pedig fura volt: az egész épület teljesen üres, de szó szerint, ruhatárakban semmi, merch shopban még árlista se volt, pénzt visszaadni nem tudtak… ez alighanem egy külön élmény. :’D Lenn a színpadnál meg…húú O_O hatalmas az Aréna (najó, annyira nem), és amilyen kevesen mi ott voltunk akkor…a “kongott az ürességtől” abszolút helytálló, mert szinte tényleg egyetlen sorba tudtunk elrendeződni a kordonnál, tehát közvetlenül a hátam mögött se volt már senki, messzebb meg még kevésbé… (ez persze később NAGYON megváltozott, de az természetes xD). Egyébként érdekes, mert meglepőnek kicsinek tűnt a színpad, pedig tavaly augusztus óta csak Dieselben voltam koncerten, ami asszem úgy egészében beleférne az Aréna küzdőterébe. :’) Persze aztán kiderült, hogy hátrafelé volt leválasztva egy elég nagy rész, de gyk az is “csak” díszletekkel lett tele. Nem tudom, lehet, hogy rosszul emlékszek a Sticky & Sweetre, vagy csak Gackt-sama Saitama-beli showja állított be nálam új rekordot… Na mindegy. Ami az előzenekarokat, azaz a “special guest”eket illeti…izééé… Fel nem fogom, hogy Gaga milyen megfontálásból cipeli magával ezt a Lady Starlightot. /Állítólag nagy barátosnék. … Izé…megafrászok és tsaik válogatóin az ilyenekre azt szoktuk mondani, hogy “nem igaz, hogy nincs egy családtagja vagy barátja se, aki megmondaná, hogy ezt így nem kéne erőltetnie…”/ Még ha normális DJ lenne, megérteném, de a “produkciója” abból áll, hogy kijön egy nagyon zanzásított, korai Cherre hajazó cuccban (amit később “indián” fejpánttal és fejszékkel is megdobott), feltesz két bakelitet, amik egész egyszerűen csak mennek – hard rockot nyomatva, amiről szintén nem tudom, hogy passzol a dance-disco Gaga közönségéhez –, miközben ő headbangelni, vonaglani és ugrálni próbál. Nameg szaladgálni. És a cirka 40-50 perc alatt benyakal egy egész üveg Jack Danielst. Hát…én gratulálok, komolyan. O_O Utána egész felüdülés volt a Semi Precious Weapons: ők már legalább konkrétan játszottak vmi zenét, és az énekes is énekelt…utóbbi egyébként neccharisnyában és aranyflitteres tűsarkú bokacsizmában – nem, nem csajból volt. Aztán a két rock egység után benyomtak egy kis Jay-Z-t…persze épp az Empire State Of Mind szakadt félbe, mert elkezdődött a Szörny Bál.
Vagyis előbb egy kis szünet, mert megjelent az egyik táncos, “Posh, the Prince” a színpadon, aki közölte velünk, hogy az MTV Europe Music Awards átadó velünk egy időben zajlik, és Gaga nem akarta lemondani a koncertet, nem akarta rövidre vágni se, úgyhogy ha hirtelen minden megmerevedik a színpadon, akkor mindenki, ahogy a torkán kifér, mert a csaj élőben fog bejelentkezni az MTVbe, és jó lenne, ha hallanának minket. O_O Aki eddig a bejelentésig nem dobta el az agyát, az itt biztosan megtette – nem semmi egy ilyen dolog, és a "megszakítás” ellenére minden bizonnyal az előadónak is extra löket a bulihoz…nekünk szerintem mindenképp (nem mellesleg azt se gondoltam volna, hogy ilyen MTV EMA díjakat valaha fogok látni élőben). Gaga nem is tudom, hogy pontosan mikor jelent meg a színpadon, de állítólag pontosan kezdett – előbb csak videón láttuk, aztán meg csak a sziluettjét, és ez az utóbbi is rohadt jól meg volt csinálva, nagyon hangulatos volt az egész. És mint kiderült, egy MTV díjat már azelőtt átvett, hogy egyáltalán színpadra lépett volna. Ezt csak ma délelőtt tudtam meg. :’D Ja és az is vicces volt, hogy ha jól emlékszek, az első szám után rögtön szünetet tartottunk, mert jött a második díj. =D Tehát alapból jól indult a buli – mondjuk erre a Dance In The Dark eleve biztosíték, egyik legerősebb száma szerintem, és iszonyatjó videót is lehetett volna csinálni hozzá. Különben a díszletek alapján tényleg mintha inkább egy musicalbe csöppentünk volna, egyfajta twisted, éjszakai New York Citybe, bár nekem a koncepció valahogy nem tűnt annyira egységesnek a show egésze alatt, de ez legyen a legnagyobb baj – ettől függetlenül is rohadtjó volt minden. Kaptunk új nótákat is, bár persze a legnagyobb tombolást a telefonok, alejandrók, pókerarcok és rossz románcok váltották ki. :3 Meg nekem személy szerint a LoveGame, mert az iszonyatnagy kedvenc – viszont a Paper Gangstát hiányoltam. De volt Just Dance, világítós disco stickkel (sajnos erős fénye volt, nem olyan izgi sejtelmes – viszont egy 5öst formázott benne, az öt MTV jelölésre utalva), voltak Boys Boys Boys (…akkora LOL volt az egész =D), a Monster egész biztos mindenki agyát megkajálta (már aki nem hajította még el addigra, ha volt olyan egyáltalán), voltak Teeth (ami egy idegbeteg tombolásba csapott át <3), a Paparazzi alatt pedig magával a Fame Monsterrel kellett megküzdeni – a Telephone alatti “eltenni a mobilokat!” után itt nemcsak elővenni kellett őket, de minél többet fotózni is velük. =D A Bad Romance elején pedig a giroszkóp annyira felpörgetett mindenkit, hogy azt nem is sikerült normálisan megörökítenem. :’D
Viszont a zongorás részek…mert természetesen az nem maradhatott el, amit megintcsak nem bánok, mert eleve imádom a zongorát… Na az megint egy külön agyeldobás volt. A Speechless is és a You And I is, ahogy mindkettőbe beleszőtte Budapestet is – de maga a zongora is, az MTV díjakkal körberakva és a tűzzel megfejelve… TE JÓ ÉG. Kb itt volt az, és nemcsak Gaga szövege miatt, sőt, hogy azt mondtam: aki azt hiszi, hogy mindenét csak megcsinálják neki, az menjen el egy koncertjére. Egyszerűen fergeteges – persze, láttam-hallottam én már tőle ilyesmiket, de élőben akkor is sokkal intenzívebb élmény. És ez “csak” a zene és az ének – ehhez hozzájön az, hogy minden számhoz hozza a koreográfiát is (amihez volt, ahhoz azt, amihez nem, ahhoz amit kitalált); és akkor a ruhákról és cipőkről még nem is beszéltünk…
Persze, sokan dolgoznak a keze alá, ezt nem is vitatom. De ugyanaz az érzésem volt vele kapcsolatban is már nem tudom mióta, ami Madonnában is nagyon ott van – és amit Gaga konkrétan el is mondott a koncerten: annyira megszállottan a nyeregben akar lenni, hogy a gyeplőt kizárt, hogy kiengedje a kezéből. Innentől kezdve pedig az van, amit ő mond: ha mások dolgoznak is helyette, a kreativitás belőle jön, ő találja ki a dolgokat. És eközben hihetetlenül intelligens – sorbanállás közben is felmerült ez a téma, és ott is meglepetésként lett tárgyalva. Mert tény, hogy aki csak a ruháit látja belőle, a sminkjét, a videóit, és csak a dalszövegeit ismeri, annak az jön le, hogy megcsinált plasztik csaj. Pedig pont nem – nagyon nem. Határozottan komoly is tud lenni, nagyon jó meglátásai vannak sokmindenről. Mindehhez pedig kedves és közvetlen: rengeteget beszélt, és érezni lehetett, hogy a szívébe zárt minket.
Mi pedig, mi mást tehettünk volna, imádtuk és ordítottunk, ahogy a torkunkon kifért. =D Elment a hangom és konkrétan fáj is a torkom. Meg persze nem érzem a lábaimat. És rohadtul nem bánom! Bizonyos szempontból nagyon erős vizuális élmény volt: sok, élénk fény, erős díszletek, ruhák… Bizonyos szempontból viszont szinte hiányérzetem volt a színpad méretéhez képest (igen, úgy is, hogy kicsinek éreztem, és igen, ez kicsit paradox): semmiféle kivetítő, semmiféle backdrop vagyis igazából volt egy a színpad hátuljában középen, és néha volt is rajta valami, de az, hogy gyk nem is emlékszek rá, talán mutatja, hogy mennyire hangsúlyozatlan volt – két oldalt két nagy “tv”, de azon csak a színpadon zajló eseményeket mutatták, hogy hátul is látni lehessen. Mert persze teltház volt, tehát a legtávolabbi székeken is ültek emberek. Az átvezető videókat is csak egy, a függöny elé engedett vászonra vetítették ki, ami ugyan nem hagyott kívánnivalót maga után, de nekem akkor is fura volt.
Lehet, hogy a Requiem et Réminiscence II tényleg nagyon magasra tette a “gigászi” feliratú lécet, pusztán felvételről is? Lehet, hogy egyáltalán nem is kéne ilyenen kettősségeken meglepődnöm azok után, hogy ez a csaj egy nem egész 4 perces számból csinál több, mint 9 perces klipet? Hm. Nem tudom. De azt igen, hogy a Monster Ball az alapgondolatot nagyon is hozta: egy hely a kis szörnyeknek, ahol, akárkik is legyenek, teljesen önmaguk lehetnek – a világot pedig az ajtókon kívül hagyják. És azt is, hogy ez egy olyan előadás volt, amit bőven meg kellett (volna) néznie annak is, aki egyébként ki nem állhatja Lady Gagát – nagy az esély, hogy megváltozott (volna) a véleménye.
A végére pedig egy gondolat magától az AnyaSzörnytől, amit nem is tudtam eldönteni, hogy viccesen, vagy komolyan mondott, de mindenképp elgondolkodtató: “utálom az igazságot…annyira utálom, hogy inkább egy nagy kalap hazugságot [=szart] választok helyette…”
Továbbra is fenntartom, hogy nem vagyok a sorozat rajongója, két fő okból se. Az egyik továbbra is Kubo karakterdesignja, ami valahogy olyan “iiiiiiiiiiieee”-feelinget vált ki belőlem – természetesen Shirót és Hanatarót leszámítva *-* természetesen… Meg mondjuk azokból az arckifejezesékből, amiket Ichigo és a többiek produkálnak néha, kiállítást lehetne rendezni, mert fájdalmasan idiótán néznek ki. A másik pedig az a nagyon repetitív minta, amit beleszőttek a sztoriba: mentsdmegalányt-gyakdleazellenséget-nemtudodmertgyengevagyteháteddzél-GOTOmentsdmegalányt… Itt-ott nyilván fillerekkel “dúsítva” (Hanatarou és a tortasütés…epic, csak nem tudom, hogy könnyesreröhögős, vagy facepalmos), amitől meg ugye a rajongók többsége megy falnak.
De ha már az Animax úgy döntött, hogy így október utolsó szombatján (amely napon amúgy sincs semmi értelmesebb egyik csatornán se) lead két Bleach mozit; ha már úgyis sikeresen elkaptam az első elejét (amiről nem is tudtam, mert csak a második reklámjaival találkoztam, Inuyashára számítva tévedtem oda), hát…
Nem tudom, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a Memories of Nobody kijött, milyen visszhangot kapott, de engem nem igazán tudott meggyőzni. Kezdve rögtön azzal, hogy nem értem, hogy a senki emlékeiből mért vagy hogyan lettek elveszett emlékek – nem hinném, hogy magyarul hülyén hangzana az eredeti…nade mindegy, ehhez már hozzá kellett volna szokni, ugyebár. :’D A klisékből építkezést azt hiszem, nem lehet elkerülni, főleg a műfajon belül, az viszont ettől eltekintve is gáz, ha a mű összességéből is érződik az a “vigyük a franchise-t a moziba” izzadságszag. Márpedig én ezt éreztem az egészen: céltalan, üres, lóg a levegőben. Oké, a sok cseresznyevirág, a sok hold- és démon-referencia között egészen üdítő őszi faleveleket látni, de amikor ennyiben kimerülnek az érdekességek, és ezen túl megint csak a mentsdmegalányt(ésavilágot)-alap van… szóval, ebből kapunk bőven a sorozatban is, amit még úgy-ahogy a sztori részévé is tudnak tenni, nem értem, mért kell egy külön másfél órás mozit is kisajtolni belőle, a szereplők nagyjából 60-70 százalékával. És persze megint Ichigo az, aki a maga feje után megy, akaratlanul is a “hivatalos” döntésekkel szemben, megint mintegy magával rántva néhány közelebbi bajtársát. Mondjuk, azt megint nem tudom, hogy 2006 decemberében hol tartott az anime (a mangát még kevésbé), de így négy évvel később ez túlságosan is unalmas. Annak ellenére, hogy a fanservice, klasszikus értelemben, szerintem nem nyomta rá a bélyegét: senkinek nem tűnik el csak úgy a fél ruhája, senkit nem lesünk meg a fürdőkádban, nem esnek egymásnak az egymást nem bíró emberkék (semmilyen értelemben), még Kon se pillant be Rukia szoknyája alá. Összességében egyszer nézhető, de kétlem, hogy a DVD gyakran lekerülne a polcról…ha egyáltalán felkerült oda.
Hajjajj…részlehajlással fog vádolni mindenki, aki egy kicsit is ismer, ha bármennyire is dícsérem a DiamondDust Rebelliont… pedig az a helyzet, hogy tényleg jobban megfogott. Még azok után is, hogy a Mondo cikkében olvasva a királyok pecsétjéről asszem kicsit szkeptikusan emelkedett magasra a szemöldököm… Még azok után is, hogy a promókép (ami egyben DVD borító is, ha jól értesültem – szándékosan nem azt raktam ide, ez a másik szvsz sokkal jobb, bár, fogalmam sincs, hogy mennyire hivatalos) láttán elkezdtem filózni, hogy vajon akkor ki is itt a főszereplő… Ebből a kettőből az előbbi kellemes csalódás volt, lévén, hogy csak eszköz a sztori beindítására; az utóbbi azonban kétséggé nőtt a film közben, mert tényleg nem tudtam eldönteni, kire is akartak fókuszálni a készítők. Mindenesetre azt rögtön értelmesebbnek találom, hogy egyik-másik karakter múltjának egy fejezetébe nyerhetünk bepillantást – akármelyik animének akármelyik szereplőjéről van szó, az ilyen pluszoknak mindig tudok örülni. Ráadásul ennek még mondanivalója is van a történeten túl, és ezt még csak nem is erőltetve, szájbarágósan oldották meg (ez mondjuk nem csoda, japánok, nem amerikaiak). Azt hiszem, a fanservice itt se kezelhető jelenségként, ahogy újabb rókabőrnek nevezni is túlzás lenne. A halálistenek közül pedig tényleg mindenki kap pár percet a képernyőn (a rosszfiúkat leszámítva) – még Hanatarót is mintha látni véltem volna, igaz, épp csak egy-két másodprecre egy álló csoportképen. Bár az fura volt, ahogy Ichigót behozták az egészbe, és az se nagyon jellemző rá, hogy ő osztja az észt… Viszont szerintem ezt fel fogom kutatni, mert megnézném még egyszer.
…valahogy ez jutott eszembe róla, amint megláttam. Nem is értem, miért, de tényleg. T_T
Ezt a kis izét viszont még mindig imádom. *-*
A hétfőket szeretjük. ^-^ Különösen, ha kedves édesanyukánk is szabadságon van, ami miatt nem is lehet itthon maradni, mert ha elvileg órán kéne lenni, akkor bizony ott kell lenni (függetlenül attól, hogy amúgy kötelező-e látogatni, vagy sem). Namindegy, ő korán lelép, mert dokinál van jelenése, én meg, miután vagy egy órát kutattam 咎狗の血 után és csak a második epizódot sikerült HDben angol felirattal megtalálnom, elindítom kedvenc Final Fantasy XIV-emet (amiből amúgy kaptunk a 30 nap ingyen trial után még 30 napot ingyen, mindenki), mert rá kell nézni a boltomra…ahonnan persze senki nem vett semmit ^-^, de a pult bérleti díja lejárna, sz’al újítani kell. Ahogy bogarászom az inventoryt, és a tegnap frissen elkészült alkímia-“receptkönyv”emet, észreveszem, hogy két dolgot is tudnék csinálni: szilánkokat és ruhafestéket. Legalábbis elvileg, az elementál-szilánkok kristályokból lesznek (és mellesleg minden cucc elkészítéséhez szükséges vmilyenből vmennyi, tehát meglehetősen fontosak), és a cucc már rég megvolt hozzá, csak a szintemmel volt probléma; a ruhafesték hozzávalói pedig eddig nem tudatosultak bennem. Namindegy, nekilátok – és kivételesen sikerül. Mind a kettő, elsőre is. Tökjó volt már a széttörő kristályok hangja helyett (mely a szintézis elkúrását jelenti) azt látni, hogy “Finish”.
Örömködések közepette elmosom a mosogatóban hagyott poharat-bögrét – amit ugye anyámék mindig otthagynak, merthát ők sietnek…nincs ám közel kettő egész perce egyiküknek se arra, hogy pl amíg a másikra vár, elöblítse a saját cuccát, dehogyis ^-^ csak nekem nem szabad soha semmit otthagynom, hacsak nem akarom, hogy leszedjék érte a fejemet. ^-^ Még cukrot is öntök a kiürült cukortartóba, sőt ásványvizet is hozok fel a pincéből, mert mindkét fajta elfogyóban, és az is megjegyződik ám, ha nincs utánpótlás időben ^-^ aztán meg leviszem még a szemetet is, ha már tele van a vödör. ^-^ Mikor minden rendben van, összeszedem magam és elindulok itthonról… Első körben bank, mert kéne pénzt felvenni (nem mintha nagyon lenne miből), mert kéne venni egy fülhallgatót, az előzőm ugyanis ezer éve tönkrement, azóta csak a mobilom headsetjét használom, ami…hát…sz’al jah. Érdekes módon, az a modell így kb egy évvel később drágább, mint anno volt, úgyhogy másfelé nézegetek, végül megakadok egy fehér Sennheisernél…végre normálisan tudom használni az ájfónt ájpodként is (amúgy tényleg qrvajól szól, hazajöttem, anyám két szobával beljebb reklamált, hogy üvölt a zeném ^-^). Aztán irány egy McDo, mert így nap közepe táján kéne vmit enni is…amivel nincs is hiba. Csak épp táskában kotorászás közben tudatosul bennem, hogy a diákomat sikeresen elhagytam. ^-^ (Hogy baszódnának meg az ellenőrök, hogy mindenhol, minden irányban ott vannak – két megálló között a metrón eldobom a bérletemet, vagy mi? T_T) Nah, mindegy, szerencsére McDóban van ingyenes WiFi, amit ájfón már ismer is, úgyhogy utánanézek, hogy hol-mit-hogyan kéne ilyen esetben…szerencsére az iroda kb 5 percre van az Astóriától (ahem, campus ugye…meg amúgy McDo is…), illetve 3ra a Deák tértől, de nem ott voltam…időmbe meg bőven belefért amúgyis, sz’al el is mentem intézni a dolgot. Igazolványkép szerencsére volt nálam (még a japán nyelvvizsga-jelentkezéshez kellett 2, dehát 4esével gyártják őket), a pénzeket szerencsére csekken kell befizetni, az ideiglenest meg ott helyben meg is kaptam…tehát minden sínen van, megy a pénz, 60 napon belül kapom a diákot. ^-^ 1600 az új diákigazolvány – oké, chipkártya, stb, pénzbe kerül. 360 az ideiglenes – ez is plasztik, stb, ez sincs ingyen. Ezen felül még 1800 külön eljárási díj – azért, hogy pár csaj légkondis/fűtött irodában kitöltsön pár papírt és rájuk nyomjon pár pecsétet: na ez színtiszta lehúzás. >_< Mindegy, majd vmiből befizetem…hogy miből, azt nem tudom…illetve de: amit az ajándék +30 nappal megspóroltam, az pont jó lesz erre…végülis, legfeljebb Gaga-koncerten nem fogok tudni semmi koncertrelikviát venni, nembaj. ^-^ Legalább el van intézve minden.
Hazajövök (útközben metrón amúgy láttam egy srácot, ilyen mindenhol felhasított farmerban…fenekén az egyik rés alól az alsója feketéllett ^-^), anyám közli, hogy megvan az új szőnyeg a szobámba (merthogy állítólag az is kellett már) – barna. Király. Merthogy én nem akartam elmenni, hogy együtt rendeljük-vegyük meg. Nem mondtam még el elégszer az elmúlt faszomtudja hány év alatt se neki, se apámnak, hogy rühellem a barnát. Na, segáz ^-^ úgyis barna lesz az új ágyam is (mert állítólag vmiért az is kellett új), merthogy azt se akartam elmenni megnézni… ^-^ Ezek után (ÉN HÜLYE IDIÓTA BAROM!!!) úgy döntök, nem hallgatom el a diák-ügyet…
ÉN: Én meg elhagytam a diákomat.
ANYÁM: Ne idegesíts…
ÉN legyintve, idióta vigyorral (mert másképp tényleg képtelen vok): Áh, én már csak röhögni tudok raj-…
ANYÁM: HÁTNAGYONVICCESÉSADIÁKODÉSMEGINTMEGBÜNTETNEKNEMIGAZHOGYLEHETSZILYENHANYAGÉNAZTÁNNEMFIZETEKSEMMITHAMEGMBÜNTETNEK[stb]…
ÉN: Jól van már, akárkivel megtörténhet-…
ANYÁM: Az engem nem érdekel…
ÉN: Te még soha semmit nem hagytál el, ugye?
ANYÁM: Hát, képzeld el, hogy nem!
ÉN: Oké, akkor csak én vagyok szerencsétlen fasz…ezért nem mondok el neked semmit, mert végig se hallgatsz, csak rögtön ordítozni kezdesz…
Nah, tehát kb így. Nem számít, hogy amint észrevettem, rögtön mentem és elintéztem, amit kellett, és befizetgetem a pénzeket saját zsebből – egy szóval nem mondtam neki, hogy bármit is csinálnia kéne, vagy hogy adjon pénzt… *legyint* áh ^-^ segáz.
^-^ ♪ Szép az élet, és én is szép vagyok, szép vagyok… De jó, hogy élek, és én is jól vagyok, jól vagyok… ♪ ^-^
Szeretjük a hétfőket. ね？ ^-^
Kieg.: az már csak hab a tortán, hogy a kibaszott klotyóba papírt rakni soha nem képes se anyám, se apám – nem egyszer szóvá tettem már, szépen, csúnyán: ők is használják, ők is rögtön rálátnak arra a kurva tartóra, amint belépnek az ajtón…nem. És még a fejemet is sikerült jól bebaszni a kilincsbe. ^-^
Új hónap, új Mondo, és kicsit megint elgondolkodtam – pedig még csak egy egyoldalas cikket olvastam el (természetesen a Gyémánpor-lázadásról szólót xD).
“200+ epizódot számláló, végtelenített shōnen-rétestészták […] Legszembetűnőbb példa a mindneki által jól ismert, nálunk is vetített Dragon Ball franchise, amely a shōnen-fight műfaj megteremtőjeként és úttörőjeként került be a köztudatba, majd ellenfelek híján olyan népszerűséget harcolt ki, amire manapság már ritkán akad példa. […] Napjainkban három shōnen-fight nagyágyú van […] A bosszú mára ugyan kissé elcsépelt, ám korántsem temetendő motívumát hívja segítségül a filmet jegyző stúdió. […] egy minden szempontból ideális grafikai motorral készítették el”
Hm. Végtelenített rétestészták, ellenfelek nélkül, amikre manapság már ritkán akad példa, a bosszú mára elcsépelt motívumával, minden szempontból ideális grafikai motorral. Szerintem ebben így önmagában is vannak ellentmondások, legalábbis shōnen-fight kategórián belül maradva mindenképpen. A rétestésztáknak nincsenek ellenfeleik, egyrészt mert tök belterjessé vált az egész műfaj, másrészt pedig mert a mai gazdasági helyzetben egyetlen stúdió se akar arra vállalkozni, hogy a három (egyébként hozzáteszem: koros) nagyágyú ellen újat küldjön. Már csak azért sem, mert annak a háromnak többé-kevésbé még mindig jól szalad a szekere, pedig újat mutatni már a második se igazán tudott, nemhogy a harmadik. Sz’al maradnak egymásnak ellenfelek, de igazából egymással se küzdenek annyira, hisz minek: a rajongótáborok óriásiak, még Japánon belül is, világszinten meg pláne, bőven lehet osztozkodni – és van egy olyan gyanúm, hogy a közös halmazok se épp kicsik. Ugyanakkor szükség lenne valami újra…a bosszú nem kissé, hanem nagyon elcsépelt: nyugodtan ki lehet ugrani ebből a műfajból, garantálom, hogy továbbra is minimum minden második-harmadik animében szembe fog jönni, legalább egy arcban /arc, mint ív, nem mint pofa/; a grafikus engine-ek pedig az ideálisra is csak jobb esetben törekednek; a tökéletes, a next-gen, a szemkifolyatósangyönyörű felé gyakorlatilag sose. Mindeközben pedig bizonyos dolgokat mindegyik úgy kerülget, mint macska a forró kását – és szintén nemcsak ebben a műfajban.
Pedig bőven lehetne újat alkotni, és egy ilyen vérfrissítés, azt hiszem, rá is férne az egész “iparra” (utálom ezt a szót, de jobb híján…).
I’m thinking full CGI, for starters… Teljes egészében számítógépes grafika, aminek persze az alapjait kézzel rajzolt vázlatok alkotják – azért annak van egy feelingje, amit csak gépekkel szerintem nem lehetne visszaadni. Tiszta vonalak, tiszta, élénk színek – egy már-már sterilnek tűnő világ, ami mégis él és lélegzik (élő világokat ld Star Wars-ban vagy Avatarban, esetleg Final Fantasy XIV átvezető animációkban). Persze mindezt olyan poligonszámmal renderelve, hogy az egész lemásszon a képernyőről – és nem 3Dre gondolok, az szerintem hülyén hatna (dacára annak, hogy Avatar így, IMAX úgy, nem gondolom, hogy mindenhez passzol a technológia). És fizika, könyörgöm, különösen épp a harcok annyira ordítanak a gép által számolt fizikáért (az animátor kénye-kedve szerint programozottal szemben), hogy nem is értem, mért nem jutott még senkinek eszébe. Nemigen lehet leírni, aki látott már játékban ilyet, az tudja, miről beszélek. (Majd esetleg linkelek videókat.)
Aztán, egy high-fantasy környezet. Részemről legalábbis a múltbéli kis falvaktól és kertvárosoktól is csömöröm van. Hatalmas metropolisz-városállamok, neon- és lézerfények, de űrutazás helyett (legfeljebb pár igen költséges kutatás) inkább mágiával, démonok helyett androidokkal (bocs). És vallással, királyokkal, arisztokráciával. … Igen, valamennyire Final Fantasykből húzom elő ezeket, dehát iszonyatosan sok potenciál rejlik az alapkövekben – nem csoda, hogy ‘88 óta a tizennegyedik rész után is él a sorozat, és akkor a spin-offokról, második felvonásokról, filmekről, stb nem is volt még szó.
Komplex, fejlődő karakterekkel, akiknek megvan a saját sztorijuk is, ami a személyiségüket, motivációikat formálta. És lehetőleg kevés halállal, mert azzal is túlságosan tele van mindenféle anime, amitől én személy szerint már falnak megyek. Nameg persze nem egy üres edzés-harc-edzés-harc-edzés-… sémával: nem akarnék egy ennyire szűk kategóriában maradni. A “fillerek”et, az ún. fanservice-epizódokat a shōnen-fight művekben is tök jól fel lehetne használni arra, hogy más műfajt vonjanak bele a készítők a sorozatba – és nemcsak a komédiára gondolok. Érzelmek, (lét)filozófia, magyarázatok, háttértörténetek – és nem utalgatni, hanem konkrétan beleírni, megmutatni dolgokat. Legyen az yaoi, politika, szociológia, gazdaság, akármi: tényleges, komoly tartalom.
Mivel eleve HOSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZÚÚÚÚÚÚÚÚÚ lenne, és szerteágazó, az ilyen “kitérők”re is lehetne kellő időt és gondot fordítani, nem kéne egy egész lázadást, előzményekkel és következményekkel együtt kétszer húsz percbe zanzásítani. Mert az tényleg nem jó, amikor érződik, hogy valami mást is akartak a készítők, csakhát elnagyolták, mert el kellett nagyolni. Akár simán lehetne mini sub-sorozatokat is készíteni mellé: egy fának is sok ága van. A fő sztorival egyidőben, amellett futó mellékvágány pedig máris szolgálhatja azt, hogy egy szimpla sorozat egész franchise-zá nőjje ki magát.
Nemcsak vérfrissítő lenne, de minden bizonnyal szélesebb közönség elé is tudná tárni az animét. Csúcskategóriás grafikával és részletgazdag, aprólékosan felépített világgal pedig egyrészt többen megtalálhatnák benne a kedvükre valót, másrészt pedig a siker is garantált lenne.
Hmmm………
Hol is kezdjem…kicsit később sikerült a Dieselhez érnem, mint terveztem…igazából annyira ez nem is lett volna gond, de valamiért most a baloldali lépcsőt lezárták, így mindenki egy sorba tömörült. Aminek a hossza olyan negyed hat tájban ijesztőnek tűnt, de végül így se jöttem ki rosszul az egészből, a már “megszokott” helyemről tudtam figyelni a történéseket…de ne szaladjunk ennyire előre. 
A Diesel ajtaja fölül a Diesel feliratú ponyva konkrétan eltűnt, az így szabadon virító E-Klub felirat valahogy érdekesen hatott…már-már anakronisztikusan. Főleg a sorbanállás “élményei” után: azért az “én időmben” (…szarul hangzik, dehát ez van) ennyire nem voltak ennyire…hm, extrémek a kölykök. Na mindegy, ezt hagyjuk. Szóval jó egyórányi sorbanállás után sikeresen bejutottam, fényképezőgéppel együtt – valahogy itt nem voltak annyira kihegyezve a dologra (mögöttem amúgy még akkor se lehetett látni a sor végét), és mentem is egyenesen a ruhatárhoz illetve a merch pulthoz – főleg, mikor láttam, hogy szokott helyemet elfoglalták. Merch pultnál sikeresen el is költöttem majd’ minden pénzemet, pedig csak posztert, kitűzőket és mobildíszt vettem…ez utóbbi sztem rendesen túl volt árazva. Amit furának találtam, az az, hogy a Monsters CD-t nem árulták, csak a REDEEMERt meg a szintén tavalyi, Immortal című válogatást. A ruhatár…hátöhm. Sz’al egy kicsit több odafigyelés, határozottság és gyorsaság kéne ilyen helyre. Igazából annyira gáz nem volt, de sokkal simábban kéne mennie – mondjuk ezúttal a táskából kilógó poszteremet szó szerint sértetlenül láttam viszont a koncert végén is, úgyhogy mondjuk, hogy 1:1.
Aztán visszamászva a lépcsőn azt láttam, hogy már nincs annyira elfoglalva a helyem, gyorsan oda is táboroztam és el se moccantam a koncert végéig. Még így is jó másfél óra telt el konkrét semmittevéssel, amit azért kissé kárpótolt az Evanescence Fallen CDjének random sorrendben történő játszása…megteremtette az alaphangulatot, az tuti. Pár perccel nyolc után pedig elsötétült a klub (a füstöt ekkorra már vágni lehetett, magam részéről egész biztosan nem engednék bagózást koncerteken, zárt helyen meg főleg – viszont most a légkondi mintha jobban működött volna, melegünk nem volt), és máris a színpadon termett az egész banda. Nem volt hosszadalmas bevonulás, nem volt titokzatosság: Tsukasát gyk nem is láttam, mikor került a dobok mögé; Zero az egyik oldalra; Karyu a másik oldalra; és mire észbe kaptunk, már Hizumi is a színpadon volt, és nyomták ezerrel. És bár sokkal visszafogottabbak (főleg tegnap voltak azok), mint egyesek, sokaknál asszem így is kivernék a biztosítékot. Mármint, az egyiknek a sérója tisztára mint valami csajé, a másik flitteres pólóban, a harmadik gyakorlatilag félmeztelenül…hát izé. xD Mindehhez olyan brutális zúzással és tempóval és hörgésekkel (ahem, nem is csoda, hogy Hizumi torka nincs rendben…), hogy nem is tudtam eldönteni, mire figyeljek.
“I WANT YOU TO GO FUCKIN’ CRAZY!!!” – üvöltötte Hizumi két dal között. Szerintem nem kellett biztatni senkit, sőt. Ilyen zene mellett eleve nem őrizheti meg az ember az épelméjűségét, ha ahhoz még hozzávesszük azt az energiát, amivel mindhárman végig is mozogták a koncertet; plusz a fények teljesen vad, random, játékát…hmm. A stroboszkóp amúgy még mindig jó – az, hogy kettő volt velünk teljesen szembefordítva, és mindenféle védelem nélkül totál kisütötték a szemeinket, sztem totál megérte a darabos mozgás látványát, amit nem egyszer alkotott. (Persze, filmekben gyakran lehet ilyet látni, de konkrétan átélni sokkal jobb. 
) Setlistet fel nem tudnék sorolni, de volt Marry of the Blood, volt LOVE IS DEAD, volt WEDICIИE, volt DEATH POINT – sz’al nagyjából volt minden kedvencem, úgyhogy jól jártam. 
Ja, és kivételesen a hangosításra se lehet panasz, sőt: kifejezetten jó volt minden, semmi nem tűnt túl elnyomottnak…triviális, tudom, de korábbi tapasztalatok alapján valahogy mégis olyannak tűnik, amit nehéz megoldani.
Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az a koncert vége volt. Mármint…kb az utolsó előtti számnál voltam úgy, hogy eltorzult a tér, és tényleg nem láttam embereket magam körül, csak szörnyeket. Ha el tud érni ilyen hatást egy koncert, az szerintem nagyon dícséretes teljesítmény, mert annak a jele, hogy amit összeraktak, azt jól rakták össze; amit előadtak, azt jól adták elő. Ezek után még egy szám – és ennyi, elvágták, kész, vége, nincs tovább. Pedig csak valahol 9.45 táján járhattunk, amit akárhogy számolok, nagyjából másfél órára jön ki. Oké, valahol el vagyok kényeztetve a kétórás koncertekkel, de akkora repertoárral, amekkora nekik van, simán meg lehetett volna csinálni…oké, Hizumi nem tud teljesen 100%-on pörögni – vagy legalábbis nem kéne neki, ennek ellenére szerintem olyan 110%-ot mutathatott a fordulatszámmérője minimum. Persze a “vége” itt se csak azt jelentette, hogy függöny le és csá…bár a fényképezkedés elmaradt, azt azért láttam, hogy bőszen kamerázták őket a saját stábtagjaik, koncert közben is, nem is egy helyről. Nameg az ilyenkor szokásos vízköpdösés-locsolás, pengetők-dobverők hajigálása…jobban mondva: pengetők köpdösése, merthogy ők ezt így csinálták. Azért ez nekem új volt. xD De hogy ők se menjenek el üres kézzel: két vagy három zászló is hozzájuk lett vágva, Hizumi egyet rögtön magára is terített.
Összességében: a közönséggel kommunikálás rekordját még mindig Maya tartja (de az a csávó tuti, hogy eleve hiperaktív, eskü xD), viszont az tény, hogy ahogy az LM.C és a Versailles, úgy a D’espairsRay is többet nyújtott 100%-nál. Nem tudom, hogy ez mennyire helyspecifikus…hogy máshol is bele tudnak-e lendülni ennyire, de ettől függetlenül jó érzés, hogy ilyen pozitív élményekkel gazdagodnak itt nálunk (is). Idén három (najó, több…személyes szűrő) nagy név tisztelte meg apró országunkat a távoli keletről*, ami ellen a pénztárcák ugyan tiltakoznak, de aminek a rajongók nagyon is örülnek – remélhetőleg, jó jel a jövőre nézve (és előbb-utóbb Gackt-samát is láthatjuk egy budapesti színpadon).
*: De tényleg, a jegyirodában a nő is hangot adott a meglepetésének, hogy mennyien jönnek ide Japánból… o_O
Szeptember 4-től Masashi hivatalosan és véglegesen a Versailles basszusgitárosa. Asszem, ez nem meglepő, Kamijo elmondta, hogy nagyon meg voltak vele elégedve.
Október 27-én új kiselemez jön, DESTINY -The Lovers- címmel. Alig várom. *-*
Összeszedtem egy nagy rakás lemezborítót. Némelyik nem a legjobb, és még hiányoznak is, dehát…
És itt vannak a live albumok, amik elsején jelentek meg. Ha valaki esetleg kihagyta volna a koncertet. ;P
Nem akarok túlságosan technikai részletekbe bonyolódni, úgyhogy csak felsorolok.
Göncöket aggatni lehet: fejre, jobb fülre, bal fülre, nyakra, jobb kézbe, bal kézbe, felsőtestre (“body”, fehérnemű), derékra, kezekre, lábakra (nadrág, fehérnemű), lábfejekre; hátizsákba, zsebbe, övre (dobófegyver), jobb csuklóra, jobb mutatóujjra, jobb gyűrűsujjra, bal csuklóra, bal mutatóujjra, bal gyűrűsujjra. Ez a két kézzel (fegyver/-ek, pajzs) együtt 22 slot.
A legtöbb helyre minimum két-háromféle különböző cucc létezik (fejre pl sisak, kalap tiara); mindegyik készülhet 2-3 különböző anyagból (pl szövet, csontdarab, drágakő…stb, sokféle kombináció lehet).
Minden cucc (fegyvereket és pajzsokat leszámítva) négyféle alap értékkel rendelkezik, vagyis ezekhez ad bónuszokat (ezek minden esetben adottak): védelem, mágikus védelem, kitérés, rugalmasság. Ezen felül adhatnak bónuszokat a hat alaptulajdonsághoz (erő, ügyesség, egészség, intelligencia, elme, áhítat); adhatnak bónuszokat az egészség- és/vagy a manapontokhoz, valamint az elementális ellenállásokhoz; csökkenthetik a hat elem valamelyike által okozott sebzést (ez százalékos, akár két-három elemét is csökkenthetik); adhatnak bónuszokat a mesterségekhez (normál illetve mágikus tárgykészítés, koncentráció) – ezekből átlag 3-4 fordul elő minden cuccnál, különböző kombókban, és a cucctól függ, hogy mihez ad bónuszokat.
…hát, dióhéjban ennyi. Csak gondoltam, felvázolom a felszerelés-rendszer összetettségét. ;P El lehet ezekkel lenni, ha mást nem is akar csinálni az ember.
